Általános sámán leírás by PhoneyLord

A OldGame2 Wiki wikiből
798
Bár jogtalanul mellőzött szereplők és megérdemelnének két külön fejezetet, nem szerettem volna különválasztani őket. A kétféle sámán közt nincs jellegzetes különbség, egyszerűen mások a skilljeik.
Mindkettőnek vannak jó támadó varázslatai, valamint támadást, és védekezést segítő áldásai is.

Fegyvere a legyező és a csengő. Változó arányban jobb a mágikus, és a vágóerejük, mindig meg kell nézni, mire van szükségünk. Általában inkább a mágiára, természetesen. 35 fölött a csegők a kard szerepét töltik be, lovas harchoz.

Építése

INT, és másodsorban VIT keveréke, az arány szereptől függ, de legalább kétszer annyi INT, mint VIT! Fontos tudni hogy egy sámán lehet támogató (azaz buffer) vagy támadó, illetve ezek akármilyen keveréke.

Az INT itt is az összes varázslatot erősíti az MP-növelés mellett (kivéve Gyorsaság), úgyhogy a csak áldó sámánok minimális VIT-et tegyenek, míg az INT teli nincs! Gyakorlatilag lvl5-ig szükséges, míg egyedül szintelnek, aztán felvehetők a skillek. Mivel egy jó partynak "el kell adni" a tudásunkat hogy "eltartsanak", mindhárom támogató készségre kell 1 pont legalább (lássák, hogy sokat kapnak), az első master pedig legyen minél hasznosabb. Az áldások minden nem-ellenséges játékosra adhatók, és hamar töltődnek újra.

PvP

Párbajban általában gyengébbek kicsit a jól épített BM suránál, de fontos szempont, hogy a könyveik olcsóak! A gyógyító a 4. mesterkészség (~lvl70) után ('könyörgés, 'hajítás, Kúrálás, Gyorsaság) egy kis taktikai érzékkel használva a legjobb PvP-karater - persze a jó felszerelés nekik is szükséges. Az MP-fogyás nem jellemző rájuk. A gyógyító előnye a nagy hatótáv, esély a bénításra, a felgyorsított mozgás és varázslás, a gyógyítás, tehát jól kijátszva szinte verhetetlen. A sárkányé pedig a nagy támadóerő nagy területre, kritikus buffal, esetleg extra védelemmel. Bónuszokkal 100% kritikus ütést is összeszedhet -inkább csak megközelítheti, a 100% nem érhető el! További információ-a szerk., ezzel a legveszélyesebb és leggyorsabb közelharcossá válva. Persze mindez lvl70 fölött értendő.

Készítette: PhoneyLord
Forrás: [1]

Személyes eszközök